Kezdetek

Egyedül maradtam… az én szerelmem elhagyott, még ha nem is a saját döntése volt.

Van aki azt vallja mi választjuk a sorsunkat. De Ő tényleg azt a sorsot akarta volna magának, hogy ilyen fiatalon, hasnyálmirigy rákban szenvedve, hagyja itt a szeretet családját? Ezt nagyon nehéz elfogadni. Vagy csak ebben a “csomagban” voltunk együtt benne? Ha a hosszabb életű pakkra adja le a voksát, talán nem lett volna ilyen boldog. 

Annyiszor gondolkodtam azon, ha előre tudom milyen lesz a virágokkal kirakott, napfényes közös utunk vége, akkor is ezt választottam volna? Akkor is ezt a férfit akartam volna mindenáron? És a válasz mindig ugyanaz; Igen, igen, igen!!!

Szóval kinéztem magamnak a discóba. Akkoriban ez még ilyen könnyen ment, internetet hírből sem ismertem. Magas, vékony, vidám srác volt. Mindketten a barátainkkal buliztunk. Örültem, hogy megláttam, hisz évekkel korábban már ábrándoztam róla. De az útjaink akkor nem akartak egy irányba haladni. Én férjhez mentem, bár rövid időn belül ráeszméltem, hogy nem a megfelelő emberhez. Ezért hamar pontot tettem a házasságom végére.

Most már elmondhatom, egyszer egy augusztusi estén hullócsillagot láttam, Őt kértem. Mit kértem, könyörögtem a segítő angyalomhoz, annyira akartam magamnak. Sokszor azt mondtam neki, hogy egy valóra vált álom. Ezt tényleg így is gondoltam. 

És akkor jött el a mi időnk. Azon a fantasztikus estén a buliban. Egymásra néztünk és tudtuk, hogy innentől megváltozott valami. Vagyis ne ferdítsek, én tudtam. Mint később kiderült az én Szívem nem gondolta olyan komolyan, mint az én női agyam. Ő csak egy-két mámoros éjszakára vágyott. 

De az élet mást hozott. A mámoros éjszakák egyre sűrűbbé váltak. Már nem akartunk külön utakon járni. Annyira egyértelmű volt minden. Olyan szerelmet sosem éreztem előtte. Azt vettem észre magamon, hogy az utcán mosolyogva közlekedek. Igazi Nőnek éreztem magam mellette, és tudom hogy Ő is érezte végig a szerelmet, amit iránta éreztem. Egyszerűen büszkék voltunk egymásra. Kiegyensúlyozott életet éltünk. Még az elalvásunk is meghitt volt. Sosem aludtunk el anélkül, hogy ne érintettük, öleltük volna át a másikat. 

Mikor már beteg volt azt mondta, csak azt sajnálja, hogy ilyen kevés időt kaptunk. 

Igen, ezért a szűk tizenöt évért hálás vagyok, de nem volt elég. Bár tudom, van akinek egy életen át sem sikerül megtapasztalnia azt a boldogságot, ami nekünk megadatott. Azóta is azokból a szeretettel teli élményekből táplálkozom. 

Együtt szerettünk volna megöregedni. Mi így terveztük, kár amiért az égiek nem bíztak bennünk eléggé.