Tehát megvoltak a műtétek, a kemók, az ember azt gondolná rendben, vége a kellemetlen résznek. Az orvosok szerint sikeres volt a gyógyulás ezen szakasza, jöhet a folytatás, a sugárkezelés.
Micsoda??? Sugárkezelés?? Azt mondják rendben vagyok, megszűntek az áttétek. Akkor most tegyem ki magam még ennek is? Hallottam a sugárról sok “jót”, erre még rá is olvastam az interneten. Mert milyen jó is, hogy tudunk tájékozódni. Csak beírjuk a Google batátunkba miről is szeretnénk többet tudni, és már olvashatjuk is az okosabbnál okosabb cikkeket. Persze van köztük olyan, ami inkább elrettent. Sokszor az emberek csak a rossz tapasztalataikat osztják meg másokkal, míg a jók rejtve maradnak. Megjegyzem, ezért nem nézek tv híradót sem. Az embereknek csak a rémisztő, hátborzongató híreket vetítik folyamatosan, a jók valahogy rejtve maradnak.
Szóval meghallgattam a véleményeket a sugárkezelés viszontagságairól. Győzött az orvosom érve, elővigyázatosság. Nem voltam elég bátor, hogy kihagyjam.
Így indult az uzsoki – túra. Természetesen Tesómmal indultunk neki az első találkozásnak az új dokival. Először az onkológián kellett jelentkezni, egy szűk épületbe. Jöttek a szagok, az emberek, akiket elhagyott a szerencsecsillaga. Nagyon nyomasztó hely volt. Innen küldtek át a nekem való helyre, ahol végezték a sugárkezeléseket.
Már az első alkalommal megismerkedtem két vagány csajjal. Nem hiszitek el mivel múlattuk az időt, amíg sorunkra vártunk. Mert persze közel két óra mindig kellett, hogy bejussunk a “buli terembe”. Szóval a szomszéd utcában van egy nagy turkáló, mi sok esetben itt kötöttünk ki. Nekem sosem volt ehhez jó szemem, na de az új ismerősöm már messziről kiszagolta a kincseket, kinek melyik ruci lesz jó. Mikor felpakolva visszamentünk a kezelésre, a többi beteg csak sejtelmesen mosolygott a megpakolt szatyraink láttán.
Így telt el a 27 napos kezelésem, aminek hatására folyamatos hasmenésem volt, ami nagyon megkínzott, de a ruhatáram felfrissült.
Innen a regenerálódás kellemesebb szakasza várt rám. Jött a tavasz, a nyár, a lazulás. Végre nem fájt semmim, nem kellett se kemóra, se sugárkezelésre mennem. Csak élvezni a kellemes időjárást, szívni magamba a meleg balzsamos levegőt, és a megpróbáltatásokat lezárni.
Rendet kellett tennem a lelkemben, de főképp a fejembe, hogy mégegyszer ne kerüljek ilyen helyzetbe. Oly sok mindent átéltem mióta a párom beteg lett, azóta mindennap egy kicsit én is belehaltam. Nem sok hiányzott, hogy ott nyugodjak mellette, ahogy sok elkeseredett napokon vágytam rá. De örülök, amiért időben megráztam magam és teljes erővel harcoltam eme borzalmas betegség ellen. A sok szeretet és segítségnyújtás nélkül , amit az orvosoktól, a családomtól kaptam, nem lennék itt. A hála, amit érzek irántuk nem lehet szavakba foglalni, a közhelyeket pedig inkább kerülném. Mindenképp nagy dolgot vittünk mi így együtt végbe… Köszönöm!
Itt már olyan, mint aki az Oscar gálán mond köszönetet 🙂
Ha nem is Oscar díjat, de valami sokkal fontosabb dolgot kaptam : az ÉLETET
Kommentek