Számomra évről- évre visszatérő dilemma, hogy a gyermekem küldjem vagy sem dolgozni a nyári szünetben. Úgy beszéltük meg a nyár nagy részét munkával fogja tölteni. Mozira, csavargásra, nyaralásra megállapodtunk, hogy nem adok pénzt, majd azt szorgalmasan megkeresi. Már május közepén nyüstöltem, hogy küldje be a diákszövetkezetbe a jelentkezését az általa kiszemelt munkára, mert nem lesz hely. Persze a válasz: – anya, ilyen korán? Még ráérek!
Természetesen mire elérkezett a nyári szünet, nekem lett igazam, nem lett hely. Mert persze közértbe árut rakodni nem akar, gyorsétterembe soha többet, moziba meg már nem is emlékszem milyen kifogással élve, de elhárította.
Július közepétől ígérte a szövetkezet, hogy mehet a kinézett munkára. Mondanom sem kell, ez egy raktár, tehát nem értem miért is különb például egy mozitól! Mondtam a fiamnak hívja fel őket, hisz a július közepe nekem már tizenötödike után indul. Nagy nehezen felvette a telefont, mert “anyám addig úgysem hagy békén”. Kiderült majd 26-án lehet kezdeni. Az én 21 éves fiam elégedetten közölte, persze én tajtékzottam a lelkemben, ő nem értette miért. Úgy gondolom, hogy ebben a korban igazán ellehetne menni egy kicsit dolgozni a csemetéknek. Ismerkedne a nagyvilággal, mellesleg egy kis zsebpénzt is kereshetne. Ami manapság nem rossz, nem mint pár évvel ezelőtt, mikor még én dolgoztam a nyaram alatt. Na jó, ez már nem pár éve volt 🙂
De örömmel vettem meg a kis keresetemből az új blúzt és nadrágot. Abban az időben nem kaptunk sűrűn új ruhát.
Most mi az ábra? Vannak az ünnepek, amire az én fiam is mindég szép pénzmagot kap, hála a családnak. Nem mondhatom, hogy elszórja, ügyesen gazdálkodik vele. Mindig kihúzza egyik ünneptől a másikig.
Nem rossz gyerek, otthon sokat segít a házimunkába. Mégis úgy érzem, ha bizonyítványt osztanának anyaságból, nekem bukás lenne benne . Mióta nyári szünet van takarítanom, füvet nyírnom is alig kellett. Ha a családban bárki segítséget kér tőle, szó nélkül megy csinálja.
Jogosan kérdezhetitek, akkor mi a bajom? Hisz a gyermek otthon odateszi magát rendesen, számíthatok rá. Úgy érzem megcsinál mindent, csak ne kelljen a komfort zónáját elhagynia.
De jól van ez így? Mit tegyek? Attól félek, mi lesz, ha az iskola után is harcot kell vívnunk azért, hogy elkezdje az életet a nagyvilágban. Mégis, hogy vegyem rá arra, hogy kilépjen a kevésbé biztonságosan kikövezett, nagybetűs életbe?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: