Egy szép nyári estén nagyon különleges élményben volt részem. Színházban jártam. Na nem ez volt benne a különleges, hisz színházba többször is járok, hanem a darab témája. Nem tudom ki mennyire tájékozott, ha szembe találja magát az Őrült nők ketrece címmel. Én csak felületesen voltam tisztába mit is takar a cím. Olvastam véleményeket róla, de a saját szememnek mindig jobban hiszek, mint a többi ember kritikáinak. Kicsit megijedtem a 195 perctől, hosszúnak tartottam. Meg is viselte az ülőgumóimat , de megérte. Számomra parádésan játszottak a színészek, csurgó könnyel kacagtam végig az első felvonást.
Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol nem kell alakoskodni, mindenki az lehet, aki csak akar. De mi van akkor, ha a szeretet gyermek arra kér, hogy hazudjon az apja a nemi identitásával kapcsolatban. A gyermek ugyanis nősülni készül, a kiszemelt leányzónak pedig egy politikus az édesapja. Aki nem tolerálja a másságot, keresztény és hagyománytisztelő ember. Innen indulnak a problémák. Az elfogadás a „másság” irányába, ami nagyon nehéz az emberek számára.
Előítéletekkel van megtelve a világunk, akár merre nézünk. Pedig attól mert pl. meleg valaki azért még ő is tud szerető, gondoskodó családfő lenni. Bátor dolog, ha valaki felmeri vállalni önmagát. Hamár kicsit is kilógunk a sorból , vagy csak más a véleményünk, mint a többségnek, vagy csak netalán a ruházkodásunk kitűnik a tömegből, ezt mind nehezen tolerálják az emberek. Vagy egyáltalán nem.
Az én gondolkodás módom is sokat változott az elmúlt években. A kocka látásom kicsit kezdett kerekedni. Ma már elismerően és nem rosszallóan nézek rá arra, aki túl merész konfekciót vesz magára. Ha bevállalós és látszik rajta milyen jól érzi magát a bőrében csak megmosolygom. Sokszor belenézek a metro ajtajában visszanéző nőre, és elgondolkodom. Egy átlagos, magas akár csinosnak is mondhatnám azt a nőt aki szembe néz velem. Mégis valami mélyről jövő szomorúságot látok annak az embernek a szemében. Az elfogadás… Kezdjük magunkkal. És most mindegy, hogy öltözködésről, nemi hovatartozásról vagy a testképünkről beszélünk.
Ne hagyjuk, hogy bármi félre vigye az álltalunk kijelölt utat, csak azért mert más szerint ez nem illik a képbe.
De ne higgyük, ha mindennap divatos idézeteket olvasunk az fogja megváltoztatni az életünket. Nekünk, magunknak kell kitalálni a saját idézetünket, ami segít elfogadni vagy újra értékelni a körülöttünk zajló eseményeket, az életünket.
Foglalkozzunk önmagunkkal (ezen én is többet fogok dolgozni). Békéljünk meg a történeteinkkel, amiket átéltünk és nem biztos, hogy szívesen emlékszünk vissza rá. A saját filmünkben próbáljunk meg mi lenni a főszereplők és egyben a rendezők, ami ha tele is van nem várt fordulatokkal, legyen benne bohózat, komédia, amiken jókat tudunk nevetni. Ahogy ezen a darabon is történt.
Térjünk is vissza az eredeti történetre, amiből indult a cikkem. Ahogy itt is megpróbál egy apa alakoskodni, másnak mutatni magát a fia kedvéért. Mert a szeretteink, vagy a környezetünk miatt sok mindenre rávehetőek vagyunk. De a darab végén itt is szembesülünk azzal, mik is az igazán fontos dolgok az életben. És mit ad az élet, a merev, politikus após jelölt az előadás végén – mégha a saját érdeke miatt is – de kezdi elfogadni a körülötte zajló eseményeket, embereket.
Csak egy kis toleranciára van szükségünk a többi emberrel szemben, amitől a mi lelkünk is könnyebb lesz.
Próbáljuk meg 🙂
Kommentek