Az újabb műtétemre várakozásokkal telve mentem. Két szimpatikus nővel kerültem egy szobába. Szóltam nekik, ha nem bánják leveszem a parókám, mégis csak kényelmesebb lenne anélkül. Mielőtt még válaszolhattak volna már le is kaptam a kobakomról, és világított a kopasz fejem. A csajok igencsak melepődtek, nem sejtették, hogy nem a saját hajam keretezi az arcom.
Izgatott és ideges voltam. Tesómmal a szobában együtt vártuk, hogy sorra kerüljek. Mikor a nővérke hozta a kis kábító bogyómat hálás voltam érte. A lenyelése után egy perc múlva már ki voltam ütve, semmire nem emlékeztem.
A műtétem hosszúra nyúlt, a végén komplikáció lépett fel. Szegény Tesóm csak abból szembesült, hogy itt valami nincs rendben, hogy akivel egyidőben műtöttek, a hozzátartozók nem tudtak beszélni a lányuk orvosával, mert bekellett segítenie az én műtétem zárásában. Annyira véreztem, hogy az elállítása nem ment egyszerűen.
Sokszor kérdezték tőlem láttam e valamit- valakit a műtét alatt. Esetleg magamat felülről nézve.Sajnos nem volt részem ilyen élményben. A műtétek előtt azt gondoltam talán a szerelmem meg fog jelenni, vigyázni fog rám. Ha vigyázott is, már pedig úgy kellett lennie, nem láttam.
Mikor magamhoz tértem hányással indítottam. Nem tudom honnan merítettem az erőt, aminek segítségével hirtelen felültem.
Az ezt követő napokban nagyon sokat aludtam, szinte napok teltek így el. Azt tudtam, hogy a műtét sikerült. Azt viszont nem tudtam megmagyarázni miért is nem fürdök örömmámorban. Persze, megkönnyebbültem, de a sok rettegés után más reakciót vártam volna saját magamtól.
Kia dr azt mondta, olyan műtétet hajtott rajtam végbe, ami a Nagykönyvben sincs megírva. Kivette a daganatot. Mint kiderült az artérián is volt egy, ami nagyon rossz helyen lapult. Az egyik orvos meg is jegyezte, hogy rámehet a lábam, ha kiveszi. Ezt a drága doktorom akkor mesélte el, mikor mondtam neki, hogy annyira furcsa érzés van a combomban, mintha zsibbadna. Így derült ki a másik daganat története.
De Ő nagyon bízott magában, ami miatt egy életre hálás vagyok neki. Ha bent hagyja a daganatot járhattam volna csapoltatni le a vizet róla. Ezt később más betegtől tudtam meg, aki nem volt olyan szerencsés, mint én.
Nehezebben ment a gyógyulás, mint az ezt megelőző műtét után. Az összevart hasamból szivárgott a vér, mire a második hálóing csere után szóltak a nővérek az orvosnak. Igen, a kemo ezt tette a véremmel, nagyon híg lett. A lelkemmel ezekben az időkben megint nem volt időm törődni. Csináltam a gyógyulást elősegítő napi rutin feladatokat.
És történt egy kis csoda. Elkezdett nőni a hajam, a szemöldököm, a szempillám. Nagyon fura érzés volt, ahogy megsimítottam a tüsi fejemet. De egyben reményteli, hisz tudtam, hogy innentől már felfelé haladok a szakadékból, amibe valami oly kegyetlenül beletaszított.
Kommentek